Ilyen lett volna, ha Superman Sztálin oldalán száll harcba
Amikor már azt hittük, hogy elolvastuk 2024 legjobb képregényeit, akkor akadt a kezünkbe a Vörös hős, ami könnyedén maga mögé utasítja a legtöbb tavalyi kötetet.
A Corvinus Egyetem aulájából az egyetemtörténeti kiállításra helyezik át a sok vitát kiváltó Marx-szobrot. A rektor azzal indokolta az intézkedést: Marx a múlt része, nem a jelené.
Elviszik Marx szobrát a Corvinus aulájából – tudta meg az Eduline. Rostoványi Zsolt rektor a portálnak azt mondta: a szobrot az egyetemtörténeti kiállításon fogják elhelyezni, mivel az nem a jelen, hanem a múlt része. Az aulában ehelyett corvinusos szimbolikát szeretnének megjeleníteni, amire már ki is írtak egy pályázatot.
„Mátyás királytól a humanizmuson és a reneszánszon át a corvinákig sok minden megjelenhet, ezeket a szimbólumokat központi helyeken fogjuk elhelyezni, hogy azok számára is egyértelmű legyen, hol járnak, akik először lépnek be az egyetem épületébe” – mondta a rektor.
A szobor eltávolításának ötlete már többször felmerült, legutóbb 2014 elején az IKSZ nevében Rétvári Bence szólította fel nyílt levélben az egyetem vezetését a szobor eltávolítására.